Mobilte
Fényterápia

Fényterápia: amiben segíthet Önnek:

Bőrgyógyászat, ortopédia, reumatológia, neurológia, fül-orr-gége, belgyógyászat, szemészet

sebészet, gyermekgyógyászat, balneológia, rehabilitáció, sportorvoslás, szemészet, uro-és andrológia, gyógykozmetika.

Tisztelt Látogató!
Az utóbbi időben többen jelezték, hogy a fényterápiával kapcsolatban telefonon keresik meg, és nyereményjátékra való hivatkozással - aminek fődíja egy LCD televízió -  a mobilszámot kérik. Tájékoztatásul erre vagy a www.vitalcare.hu honlapra hivatkoznak.
A részletes tájékoztatást ezt követeően a +36 35 999 373 telefonszámról (a cég adatai a tudakozóban nem érhetők el)  való visszahívással adják meg.

Cégem etikájával ellenkezik ez a fajta marketing, ezért nem álkalmaztuk és a jövőben sem fogjuk, mert véleményem szerint, ennek célja a rászoruló, beteg emberek kihasználása, amit felháborítónak tartok.

Tájékoztatatom Önt, hogy

  • ismeretlenül senkit sem keresünk meg sem telefonon, sem más módon;
  • nem szervezünk és nem szerveztünk semmiféle nyereményjátékot;
  • weblapjainkon információkat adunk Önnek a fényterápiáról, az alkalmazási lehetőségekről, és ennek alapján Ön dönti el, hogy  további tájékoztatást kér vagy megvásárolja a készüléket.

További kellemes olvasgatást kívánok, és a zaklatásért - az ismeretlenek nevében is - elnézést kérek.
Kérem, hogy szíveskedjék értesíteni, ha Önt is megkeresték, hogy megtehessem a szükséges lépéseket.

Tisztelettel

Haász Endre
Ügyvezető
Monex Co.

Info vonal:

06-20-949-2352

(1) 456 0889

levél küldés

"Összességében elmondható, hogy a polarizált, monokromatikus fényterápia jó komplementer lehetőség  az orvostudomány számos területének terápiás eszköztárában.
Az oktatási rendszerben Kiemelt feladat , hogy megfelelő figyelmet kapjon  megismertetése.

A mai költség-hatékonyságra kényes terápia időszakában  ott van a helye számos betegség mono- és kombinált kezelésében."

Dr. Erdei Edit  Phd. főorvos
DeutschEnglish
        

A fényterápia története

BioStimul Fénygyógyászat
Termékek, árak Rólunk Vitalcare® LED terápia
Orvosi lexikon

Fáj a háta? Meszesedett a gerince?

A megoldás:

Vitalcare® LED terápia

+

  BIOREND Gél





A modern LED terápia eszközei

Vitalcare
A magyar Vitalcare szinterápia

Vitalcare zöld

Vitalcare kék


Védelem a káros elektromágneses sugárzás ellen

NO-S Antiradiant

Képernyőre
Mobiltelefonra
Mikrohullámú sütőre
Autóra
Zsinór nélküli telefonra (DETC)






köszöntjük fényterápia - LED Terápia  honlapján.

Oldalainkon Ön megismerheti a  fényterápia  működését, a szinergikus termékeink gyógyhatását, és felhasználási lehetőségeit. A honlapot orvos, biokémikus, és biofizikus szakemberek közreműködésével állítottuk össze, annak érdekében, hogy betarthassuk legfontosabb alapelvünket: nem ártani.

Fényterápia - Alternatív házi patika... 

Kihasználva az elmúlt negyedszázad tudományos és technikai fejlődését korábban bevált biolámpák utódjaként forgalmazzuk a magyar fejlesztésű Vitalcare®  fény-és színterápia kezelésekre alkalmas gyógylámpákat. Ezek a készülékek, az eddig használt fényterápiai készülékekhez képest jelentős változást jelentenek. Fényforrásként világító diódákat (LED) építettünk be, ezzel nemcsak a készülékek külső méretét, súlyát csökkentettük, hanem a használati kényelmüket és az élettartamukat is jelentősen növeltük.

Fényterápia - LED terápia

A modern fényterápiában, a műszaki lehetőségeket kihasználva, újfajta kezelési technikákat dolgoztak k:
  • LT (Light Therapy) - a kalsszikus fényterápia. Gyakorlatilag minden készülékkel megvalósítható. A színkezelés színszűrőkkel, vagy több készülékkel oldható meg.
  • LLT (LED/Laser Therapy) - Gyakorlatilag csak az elektronikus készülékek alkalmazhatók. A színkezelést több készülékkel lehetséges. Erre alkalmas a Vitalcare® lámpa.
  • IPL  (Intensed Pulsed Light Therapy) - A kezeléseknél a fény pulzálása (villogó üzemmód) kap kiemelt szerepet, ami a biostimulációs hatást fokozza.
  • PDT (Photodinamyc Therapy) - Az LLT és az IPL technikaák kombinációja. Lényege, hogy a folyamatos, a pulzáló kezelést, egy kezelési cikluson belül a színekkel is kombinálják. Ez a technika a Vitalcare®  készülékkel valósítható meg
A szövetekben elnyelt fényenergia kémiai változásokat idéz elő, amelyek gyógyászati szempontból nagyon jelentősek. A szervezetre való hatása szerint három fő csoportra osztható:
  • Az ANALGETIKUS (fájdalomcsillapító) hatás: a fényenergia természetes módon csökkenti az idegsejtek érzékenységét azon a helyen, ahol áthalad a polarizált fény. 
  • A GYULLADÁSGÁTLÓ hatás: a polarizált fény aktiválja azokat a természetes összetevőket, amelyek részt vesznek a gyulladás megszüntetésében. 
  • A STIMULÁLÓ hatás: a nagyobb mennyiségű fényenergia jelentős mértékben meggyorsítja a sejtek, sérült szövetek megújulását, és egészséges fejlődését. 
Fontos
Egy kirándulással egybekötött  termékbemutatón a szervező cég munkatársa LED-del működő szépségápolásra
 javasolt készüléket adott el 70.00 Ft körüli áron, azzal, hogy gyógyászati célra is alkalmas. A gyógyászati eljárások ismertetésére a BIOSTIMUL honlap kinyomtatott változatát adta, amivel
1.

megsértette a szerzői jogot.
Önkényesen használta fel a honlapon szerepló információkat, rádasul olyan termékhez, ami nem felel meg a honlpon leírt követelményeknek.
2.
félrevezette a vásárlót.
Az általa eladott készülék nem használható gyógyászati célra, mert nincs megfelelő tanúsítása (ezt a tényt a készülékhez adott ismertető egyértelműen tartalmazza).

Tájékoztatásképpen:
Gyógyításra olyan készülékeket vásároljanak, amelyen szerepel a
CExxxx
jelzés,ahol az xxxx a tanúsító szervezet akkraditációs száma (ez a Vitalcare® esetében CE1011.
a Biostimul esetében CE1014)



HÍREK


Vitalcare
Elismerések

 Közép-magyarországi Régió Innovációs Nagydíj
2009.


Magyar Termék Nagydíj
Elismert Termék

2007


Magyar Minőség Háza
2007



Új magyar termék 

Vitalcare színterápia
Három szín egy készülékben!
 
Ára: 165.000
- Ft


 BIO-REND gél
A gél hatóanyagai gátolják a meszes gócok képződését, és fokozatosan feloldják a lerakódásokat.
A gerinc és az izületek meszesedése ellen javasoljuk.

Ára: 2.880,- Ft +  postaköltség




Fényakupunktúra.

Szüntessük meg a panaszok okát!

A biolámpák klinikailag bizonyított hatásán kívül, a fényterápiát sikerrel alkalmazzák az akupunktúrás pontok egyszerű fénystimulációjával, amely serkenti a szervezet természetes egyensúlyának visszaállítását.
A fényakupunktúra a szervezet célzott reakciójának eléréséhez - a klasszikus kínai akupunktúra hasonlóképp - az akupunkturás pontok ingerlését használja ki.
 

Színterápia.

A színek gyógyító energiáját már évszázadok óta használják

A vörös aktivizál élénkít, lendületesebbé, intenzívvé tesz. Renyhe és redukáló folyamatokat új lendületbe hozza, erősíti a gondolkodást.
A kék megnyugtat, fékez, koncentrálásra késztet, hűt.
Rendbe hozza a rendellenes és a gyulladásos folyamatokat.
A zöld kiegyensúlyoz, feloldja a feszültséget, megnyugtat. Csillapítja a feszült és fájdalmas folyamatokat, mély nyugalmat nyújt.

Csakraterápia

A testi egyensúly visszaszerzésének az egyik leghatékonyabb eszköze a szín.
A csakrákhoz
különböző színek tartoznak. Jelképük a lótuszvirág. Minél több levelük (szirmuk) van, annál több energiacsatornával rendelkeznek. Valamennyi csakra, és az annak megfelelő szerv reagál a hozzátartozó színre. Amennyiben a testben nincs meg a kellő összhang, a színekkel, vagy a színek kombinációjával visszaállíthatjuk a az egyensúlyt a megfelelő csakrában és ezzel a szervekben is.

Töltse föl magát energiával...

A fényterápia rendszeres használata lehetővé teszi a testi energetikai központok harmonizációját, és ezzel a test helyes működésének a megőrzését, valamint az egész immunrendszer preventív megerősítését. Így állandóan erős, kiegyensúlyozott lesz, telve energiával.
Bizonyosodjon meg arról, hogy a következő 10-15 percben senki sem fogja Önt zavarni. Az alkalmazás jelentős mértékben ne haladja meg ezt az időtartamot.
Készítse elő a Vitalcare®  lámpát, és kényelmesen üljön le vagy feküdjön a hátára.
  • Csukja be a szemét és lazítson.
  • Lélegezzen mélyen, és igyekezzen visszagondolni az elmúlt napra, mégpedig ellenkező sorrendben. Kezdje attól a pillanattól, amikor lefeküdt, és folyamatosan idézze fel a nap valamennyi eseményét – egészen addig, amíg fel nem kelt az ágyból. (A nap ellenkező sorrendben való visszaidézésével növeljük a összpontosítási képességünket.).
  • Az értékelés befejezése után alkalmazza  a színeket vörös, kék és zöld sorrendjében a megfelelő energetikai központokra.
  • A vörös színt az alhas tájékán, a kéket  váltakozva a nyak és a fej tájékán, a zöldet pedig a mellkas közepén.
  • A csakraközpontok megvilágítása közben gondolatban képzelje el, hogyan nyeli el az Ön teste ezeket a színeket.
  • Az alkalmazás ideje minden szín esetében 5 perc (a készülék automatikasan kikapcsol).
  • Amennyiben túlságosan kimerültnek érzi magát,meghosszabbíthatja a vörös lámpa használatának idejét, míg nagyobb feszültség esetében a kék lámpa használatának idejét növelheti.

További információk:
Fényterápia
Színterápia
Akupunktura
Csakraterápia

Várjuk a véleményét!



Keresőmarketing Weboptim


Túl sokat költ tintapatronra? NE TEGYE! - Ingyenesen megosztom Önnel a titkot, amellyel akár ötödére csökkentheti nyomtatási költségeit, minőségi kompromisszumok nélkül! Kattintson MOST!



© Monex Co Bt.
H - 1092. Budapest, Ráday u. 32.
Telefon: 1-456-0889,  Fax: 1-456-0889

E-mail: monex@biostimul.hu
Minden jog fenntartva!